A lelki béke és nyugalom megtalálása önbizalmat ad a célok eléréséhez

A lelki béke megteremtésének és megőrzésének módja az elégedettség — így gyakorold a célok könnyű elérése érdekében.

József Manhertz
7 min readMar 3, 2019
Alpesi kirándulásaink egyik csúcspontja. Fotó: Manhertz Edit— Ausztria, Hochkönig (2016.)

Állandó mozgásban vagyunk

Van egy közös tendencia, amely az emberek mellett minden érző lényre egyaránt vonatkozik. Függetlenül attól, hogy vannak-e tudatosan kitűzött céljaink vagy sem, minden cselekedetünket két tényező motiválja.

Az egyik motivációnk a szenvedéstől való távolodás: legyen az pénzhiány, túlsúly, betegség, egy rossz párkapcsolat; ezektől mind szabadulnánk. A másik motivációnk a boldogsághoz való közeledés, amely az előbbi kellemetlen dolgok ellentéte. Ezek az irányultságok érzelmeket keltenek és mozgásban tartanak.

Lelki béke — a tökéletes belső körülmény

Az imént vázolt irányok egy egész életen át tartó mozgást feltételeznek, állandó távolodást a rossztól és közeledést a jó felé. A mozgás pedig lelki energiát fogyaszt. Az eredménytelenségből fakadó belső feszültség még annál is több energiát emészt fel. Majd egy idő után, ha nem tudsz feltöltődni, akkor az érzelmi túlterhelés következtében lemerülsz, s a lelki egyensúly felborulása miatt akár még a kiégésig is eljuthatsz.

Nem testi fáradságra gondolok, hanem lelkire. Ugye pontosan tudod, hogy miről beszélek? Nincs nagyobb kimerültség annál, mint amikor elfárad a lelked. Egy veszekedés, egy csalódás, egy kudarc, egy eredménytelen próbálkozás, egy helyzetbe való beragadás, mind-mind lelki energiát fogyaszt. De meddig bírjuk? Ilyenkor jó lenne végre megnyugodni, elcsendesedni, kikapcsolni. És itt jön a lényeg: nem mozdulni!

Mit jelent a lelki béke?

Ahogyan a mozgásból adódó fáradtságot testi szinten ki tudod pihenni egy jó alvással, ugyanúgy lelki szinten is a nyugalom segít feltöltődni. Nem futni semmi elől, és nem hajtani semmi felé; egyrészről ez a lélek nyugalma.

Viszont ez így még hiányos, hiszen az a személy is eljuthat hasonlóan nyugodt állapotba, aki már annyira kimerült, hogy feladta. A leépülés ettől a ponttól kezdve kritikus, és visszafordítani gyakran csak külső segítséggel lehet. A boldogsággal átitatott nyugalom ennek a szöges ellentéte, amit a tudatos teljesség jellemez.

Megelégedettség, mint lelki egyensúly

Ízlelgesd ezt a fogalmat! Megelégedettség — ettől lesz teljes a nyugalom. Teljes abban az értelemben is, hogy nem hiányzik belőle semmi, se túl kevés, se túl sok — pont elegendő. Tapasztalási szinten az elégedettség logikus következménye a tudat nyugalma. Egy kis időre…

Az elégedettség intenzitását és tartósságát annak okaiban találod. Egy finom ebéd után percekig, egy új autó vagy lakás vásárlásával már sokkal tovább, azonban egy életcél fokozatos megvalósításával még hosszabb ideig tartó elégedettséget érezhetsz.

Viszont ezek a külső okok mind labilis és időleges tényezők, tehát nem tartósak, ugyanis külső feltételekhez kötöttek. Közös jellemzőjük a múlandóság, amely garantáltan szenvedést okoz mindaddig, amíg a hozzájuk való ragaszkodáson nem enyhítesz. Alapvető szemléletváltásra van szükség.

Hogyan indulj el a tartós elégedettség felé?

A téma igen összetett, itt nem térek ki minden részletére. Éppen ezért, most azzal az egy aspektusával folytatom, amely rögtön elindítja a pozitív belső átalakulást. Könnyen megérthető és azonnal integrálható a napi gyakorlatba.

MEGBECSÜLÉS

A tartós, mély, belső elégedettség kimunkálásában az első és legfontosabb szemléleti átformálást a megbecsülés érzése hozza meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az életedben meglévő minden jó dolgot nagyra értékelsz és megbecsülsz, amivel csak rendelkezel. Az egészen kicsiket is! Legyen az bármilyen tárgy, helyzet, kapcsolat, körülmény, de még a belső kondíciód is, mint az egészséged, tudásod, képességeid stb.

Ezt a belső tartást az alábbi két oldalról erősítheted meg:

  1. Hálás vagy mindenért, mert belátod, hogy a változás törvénye alapján, egy idő múlva ezeket biztosan elveszíted.
  2. Hálás vagy mindenért, mert tudod, hogy sok-sok ember még annyival sem rendelkezik, mint most Te, és talán sosem fog.

Legyél óvatos! Ugyanis az önazonosságunk túlműködése által könnyen felmerülhet, akár csak finom szinten is az arrogancia, amely észrevétlenül kiüti a megbecsülés érzését, és mérgezi a tudatot. Mondván, ha elöregszik az autód (vagy éppen a férjed vagy a feleséged — bocs, ezt nem hagyhattam ki), akkor csak lecseréled egy újra, amit viszonylag könnyen meg is tehetsz. De mi a helyzet a testeddel, ha már nem olyan, mint fénykorában?

Még egy “apróság”:

Ne csupán a jó dolgokért legyél hálás, hanem a rosszakért is, amelyek akár fájdalmat is okoznak. A nehézségek mindig új felismerések lehetőségét rejtik magukban. Ahogy a mondás tartja; minden rosszban van valami jó. A rossznak tapasztalt dolgok kiváló eszközei az önismeret elmélyítésének, mert a viszonyulás által erőteljesen szembesítenek önmagaddal.

Miért jó ez Neked? A megbecsülés gyakorlása kiváló jellemfejlesztő tréning minden napra! Segít a tudatod megszelídítésében, az állandóan törtető, a külső irritációtól szenvedő, egyben attól függő, valamint kielégíthetetlen mozgásának lefékezésében. Hogy végre megpihenj…

A titok, amely titok marad

Elárulok egy nagy titkot, amelyről a népszerű önfejlesztő könyvekben nem írnak, sőt éppen az ellenkezőjére buzdítanak. Azért is titok, mert sokan nem látják át elsőre az összefüggéseket. Ráadásul, amíg a nyugati társadalmakban az individualizmus által diktált önmegvalósítás marad a legkívánatosabb cél a közösségi érdekek előtt, addig még tiltakozásra is okot ad az alábbi szemlélet.

Minél inkább képes leszel megközelíteni az elégedett nyugalmat, annál inkább közel kerülsz a célként kitűzött dolgokhoz, amelyeket kényszeres erőfeszítéssel addig nem tudtál elérni, vagy csak nagyon nehezen.

Akarás kontra elengedés.
Elvárás kontra várakozás.
Sürgetettség kontra türelem.
Feszültség kontra nyugalom.

Ellentmondás? Felületesen szemlélve mindenképpen. Azonban a logika megérthető. Minél nagyobb benned a megbecsülés érzése, annál nyugodtabb vagy, s így annál kisebb dolgoknak is örülni fogsz. Ez a nyugalomból felkelő öröm érzése pedig könnyebbé és gyorsabbá teszi a célok megvalósítását.

A szemléletváltás legnagyobb eredménye nem is elsősorban a cél könnyebb elérése, hanem a hozzá vezető út élvezetesebbé tétele. Ha így működsz, akkor a megvalósítás után azt fogod kívánni, hogy bárcsak tovább tartott volna.

Ez a titok.

Becsüld meg a természetes dolgokat is!

Egy sor dolgot magától értetődőnek tartunk, amelyek mindannyiunk életében jelen vannak. Csak egy apró mozdulat és világos lesz a szobában, folyik a csapból a víz, télen meleget kapunk, nyáron hűvöset, felhívhatjuk a barátainkat telefonon, levelet küldhetünk nekik, nézhetjük a tévét… és a többi, és a többi.

Az elégedettség új utat nyit az erőforrásaidhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy az energiádat nem kell elpazarolnod a fent már említett, felesleges tudati mozgásokra, s így olyan kreatív folyamatokra terelheted át, amelyek valóban segítenek a céljaid megvalósításában. Amikor ez a fajta irányítás a kezedbe kerül, fokozódik a szabadság érzése, amely szintén az elégedettségedet növeli. Vizsgálódj erről!

Az elégedettség eléréséhez szükséged lesz egy valódi belső támaszra, amely kimozdíthatatlanná tesz. Ez a belső pont egy mély bizalmi kapcsolat önmagaddal, amely az önbizalom lényege. Ha valamit újra meg kell találnod a lelki életedben, akkor ez az.

Boldogság — Célként ki ne tűzd, különben sosem éred el!

Mik a legnagyobb céljaid? Erre a kérdésre gyakran kapom azt a választ, hogy “boldog akarok lenni” vagy “lelki békére vágyom”. Ez így nagyon romantikus. Viszont egy nagy probléma keletkezik:

Amint a boldogság céllá válik, rögtön megszűnik az elérésének lehetősége.

Tessék, egy újabb ellentmondás!

A boldogság (és más pozitív érzés) nem tűzhető ki célként, mert az egy állapot, amit valami más fog kiváltani. Hogy mi? Valami konkrét, tisztán megfogalmazható cél, amely már megtervezhető, és lépésről lépésre elérhető.

Csak a példa kedvéért, tegyük fel, hogy szerelemre vágysz (mint állapot). Mire van szükséged ehhez? Igen, egy megfelelő társat kell találnod. Le tudod írni a vágyott személy jellemzőit? Természetesen! Nos, itt kezdődik a célkitűzés.

Ha valaki mégis azzal ámítja önmagát, hogy a boldogság a célja (vagyis nincsen célja), akkor a körülmények martalékává válik, és az árral sodródva csak minimális esélyt kap a “céljához” való közeledésre. A sodródás pedig kiszolgáltatottság, amely negatív érzelmeket szül. Lelkiállapotod mindig hatással lesz az életed alakulására.

A belső támasz — önbizalom

Hogyan találd meg? A legjobb, amit tehetsz, ha megerősíted, vagy kialakítod a belső valóságod biztos pontját. Ez az a pont, amely nincs kiszolgáltatva a külső, változó világ hatásainak. Ahova bármikor visszatérhetsz megpihenni és töltekezni, ahol mindig nyugalom van, ahol erőt kapsz az újabb lendülethez, amely a lelki egyensúly fő oka.

Annyi erőt kaphatsz ebben a belső pontban, mint amennyi erőt az képvisel. Ettől függ a befolyásolhatóságod. Hol keresd? A személyes céljaid meghatározása már jó kiinduló pont. A célok azonban folyton változnak, egyrészről azért, mert eléred őket, másrészt pedig azért, mert idővel érdektelenné válhatnak. Ha belső értékeid fejlesztését nézed, akkor még közelebb jutsz a stabilitáshoz. Erre nagy hatással van a küldetéstudatod, amely a célkitűzés folyamatának maximuma.

A belvilágod csúcspontja a hitrendszered, amely meghatározza életed értelmét az önmagadba vetett hittől kezdve, egészen a vallásos meggyőződésig. (A tapasztalatot nélkülöző vak hit is beletartozik.) Vagyis:

Ha pontosan tudod, hogy mit kell tenned az alapvető lelki mérgeid végleges felszámolásához, majd folyamatosan meg is teszed a szükséges lépéseket önmagadért és másokért, akkor ez a folyamat lesz a titkos menedéked.

Láthatod, hogy mélyen lelkiismereti kérdésről van szó. Nem szabad hagynod, hogy más döntsön helyetted, mint ahogyan a többség életében! Céljaid és az értékrended csak rád tartoznak.

A hitrendszeredet pedig vizsgálódás útján szerzett személyes tapasztalatok által formáld! Bölcsességed alapján dönts arról, hogy mi felel meg számodra és mi nem. Ha nem így jársz el, akkor a külvilág nyomása ebben is “segít” majd.

A lényeg

Ébreszd fel magadban a megbecsülés érzését, hogy tartós lelki béke költözhessen a szívedbe. A belső nyugalomból származik az a tiszta kreatív energia, amely a céljaid megvalósítását könnyebbé és gyorsabbá teszi, az alkotó folyamatot pedig örömtelivé. Mindemellett a külső aktivitás mögött erősítsd a belső aktivitást, mert az életed idővonalán haladva erre egyre nagyobb szükséged lesz a jó záráshoz.

A jó záráshoz fontold meg az odavezető út örömteli módját az önbizalom növelés bevált gyakorlataival:

Köszönöm, hogy elolvastad!

Személyiségfejlesztés és kommunikáció témákban tartok előadásokat. A gondolataim újabb írásos lenyomatairól kérj értesítést levélben.

Merülj el még jobban a célok kitűzésében és megvalósításában:

--

--

József Manhertz

Communication Trainer • Vlogger • Solopreneur • Gardener • 52 • Hungary • I started a new life. The previous one was fruitful. I repeat. I've time enough.